Jókai Mór: Életemből (részlet)
Milyen jó angol urak lovainak lenni!

Az utolsó hat krajcárral zsebében érkezett egy német városba, mely híres fürdőhely, nagyon járják az angolok. A legelső vendéglőben, ahová pihenni betért, azzal utasították el, hogy itt nincsen közkorcsma, ide csak vendégek térhetnek be, akik lóval jönnek. Ment a másikba, ott is azzal utasították el, ment a harmadikba, ott is azt ismételték. Jó rend van itt!

Ekkor újra visszament az elsőhöz.
– Ez azon vendéglő, ahová lóval lehet szállni? – kérdé fennyen a háziszolgától.
– Ez az.
– Mutassa, milyen az a lovak számára való szállás?
A szolga bevezette az istállóba, az is tele volt ugyan angol urak lovaival, de egy hely még üres volt, s szépen megvetve friss szalmával, a jászolban illatos széna készen.
Friss szalma! Illatos széna! Milyen jó angol urak lovainak lenni! Jójcakát, édes barátom. Majd csak magam aluszom itt.
Reggel megy a vendéglőshöz, s mondja, hogy fizetni akar az istállóért, egy lóért.
– Hát hol az a ló?
– Én vagyok magam az a ló.
Egy ilyen ötlettel valami francia vaudeville-író divat-lionná lenne egy szezonra; no, de ő is nyert vele annyit, hogy a korcsmáros nem fizetteté meg, inkább még reggelit is adott neki azért, hogy olyan jól megnevettette. Mert nevetséges dolog ez nagyon.

Forrás: Jókai Mór: Életemből