1. fejezet

Az út kihaltnak tűnt, még egy kamion sem tartott arra felé. A fiú nagyon fáradt volt. Több órás gyaloglás után végre megpillantott a távolban egy benzinkutat. Amelynek fénye szemét szúrta a vak sötétben. Gyorsabbra szaporázta lépteit, mihamarabb egy kis ételt akart tudni a gyomrában. A szerencse valahogy elhagyta mostanában.

Slamer három srácot látott meg a benzinkút sarkának támaszkodva, izgatottnak tűntek. Az egyik srác felfigyelt közeledtére és féloldalas mosollyal odasúgott valamit két barátjának.

-      Ez nem lehet igaz! Így, hogy hajtjuk végre a tervünket! Kocsit akarunk lopni, vagy mi! – üvöltötte a hozzá közelebb álló, nagyon feszült állapotban volt.

-      Lehetne egy kicsit csöndesebben! Még kijön a tulaj – szólt rá a harmadik a felnyírt szőke hajú.

-      Jól van már, baszd meg, befogtam – köpött egy nagyot a hosszú fekete hajú– de basszus ez akkor sem lehet igaz!

Slamer már hallótávolságon belül volt.

-      Baszd meg, te ki vagy! – támadt rá és felé lépett öklét emelte.

-      Bocs, bocs haver, most mi a frász bajod van? – emelte magasba védekezőleg kezeit.

-      Nincs itt semmilyen bocs! – tette hozzá még idegesebben.

-      A tulajt keresem, álljál már le. Szállás és étel kéne éjszakára – mondta nyugisan, elhaladt mellettük, nem érdekelte az a három barom.

-      Mi van má srácok! – lépett ki az ajtón egy erőteljes férfi - Talán kőne valami? Ha igen gyertek má bé a bótba! – nézett szúrós tekintettel.

Slamer erőst gondolkodott, hogy odamenjen hozzá, ezek után, de aztán mégis megpróbálta a lehetetlent.

-      Fiacskám ez itt nem szálloda. Keress magadnak máshol helyet – a tulajdonos egyértelműen elutasította.

Slamer összehúzta magán dzsekije cipzárját, megfordult, de a srácok már nem voltak ott. A város felé vitték a lábai, a tíz kilométeren volt ideje töprengeni az élet rejtelmein. Utálta a bunkó embereket, ezek a srácok sem tettek jó benyomást nála. A hosszú fekete hajú modortalan volt, olyan huligán kinézetű. A másik kettő, biztosan ikrek lehettek, mert nagyon hasonlítottak egymásra azt kivéve, hogy az egyik szőke volt a másik barna, olyan bájgúnárnak néztek ki. Az ingjük vasalt, frizurájuk trend szerint belőve. Ruházatuk alapján gazdagnak látszottak. Slamer utálta az ilyen sznobokat.

A következő napok ínségesen teltek Sweet Welly utcáin kóborolt éhesen és fáradtan. Egyik éjjel betért egy lokálba, hogy munkát keressen. Ismerős alakokra lett figyelmes a benzinkútnál látott felnyírt hajú srác egy lányt ráncigált a kijárat felé, aki hevesen ellenkezett. Slamer nem ismerte őket beleavatkozott. Behúzott egyet a srácnak, a lányt pedig magával rángatta.

-     Ki vagy te, megmentőm? – kérdezte a lány vagy tíz perc loholás után.

-     Slamer. Nem vagyok senki, csak egy ember a sok közül.

-     Oké. De lehetne még egy kérdésem. Miért ráncigáltál el?

-     Megmentettelek, nem világos? – értetlenül figyelte lányt.

-    Nem voltam veszélyben. Az a pali, Rot az exem.

-     A franc, ismered! Miért nem ezzel kezdted?

-     Szóhoz sem hagytál jutni. Rot egyáltalán nem akart bántani, ő is csak meg akart védeni. Az a hitvány Dicaprio vetkőzésre akart kényszeríteni. Pedig a szerződésben erotikus tánc volt csak benne, így egy kis csetepaté támadt köztem és közte. Rot nekiugrott és elkezdte agyba-főbe verni, csak pechére az akciót nem nézték jó szemmel a kidobó fiúk sem. Bekapcsolódtak a bunyóba, percek elteltével tömegverekedés alakult ki. Mindenki ütött vert mindenkit. Rot elrángatott, ekkor léptél a képbe te, aki újból megmentettél...