Az 1. fejezet folytatása, csak lemaradt.

...Rot állandóan utánam szaglászik mostanában, ezt már nagyon unom. Egy hülye picsa miatt szakítottunk.

-     Szóval szerelmi bánat – Slamer végignézett a lány ledér öltözékén, domború idomait tenyérnyi bőr melltartó fedte, hosszú combjain nercharisnya feszült – nem értem az exed, csinos vagy – fejét csóválta, komolyan gondolta a bókot.

Sher zavarodottan elfordult így Slamer nem láthatta arcát.

-     Nem kísérnél haza? – próbálta más irányba terelni a beszélgetést, telefonjára nézett – Semmi humorom itt ácsorogni egész éjjel, ha már nem lett semmi a melóból.

-     Szívesen elkísérlek, de te mutatod az utat, mert még csak pár napja vagyok Sweet Wellyben.

-     Mutatom, közben mesélhetnél magadról – kérlelte Sher.

-     Előre figyelmeztetlek nem lesz tündérmese – nevetett – Acapulcóban éltem a szüleimmel… édesanyám meghalt a nyáron… - közben felszálltak egy sárga buszra.

-     Sajnálom… - folytatták a beszélgetést már kényelmesen ülve.

-     Aztán apám teljesen bekattant… ha azt vesszük előtte sem volt valami normális, anyámat is ő kergette a sírba – Slamer egy nagyot nyelt – nem bírtam tovább és leléceltem. Hát aztán most itt vagyok, pár száz kilométer gyaloglás és kamion stop és egyebek. Mondtam neked, hogy nem tündérmese! Na és mi van veled, még a nevedet sem tudom?

-     Sheron, Sheron Winson a Shreveporti Árvaházból. Nem rég szabadultam – vihogott – kb egy évig Rotéknál laktam, aztán ez az ügy után átköltöztem a barátnőmhöz… Megérkeztünk, látod nem is lakok olyan messze. Nem kellett kiszáradjon a szád a beszédtől – lépett le a buszról.

Az út további részét csendben tették még.

-     Voálá! Itt lakok én – mutogatott Sher - Te merre szálltál meg?

-     Sehol – sütötte le a szemét.

-     Nem jössz be egy italra? – fellépett a villa előtti lépcsőre, huncut arckifejezéssel fordult vissza.

Slamer nem tudta, hogy mit válaszoljon, egyrészt szívesen bement volna egy kis kaja reményében és fáradt is volt, de másrészt nem akart udvariatlan és tolakodó lenni.

-     Jössz már! Nem vagyok hajlandó itt az ajtóban éjszakázni – gyengéd kézszorítással húzta maga után.

Az előszobában hatalmas falióra fél kettőt mutatott. Középen csigalépcső vezetett fel az emeletre, jobbra és balra ajtók sokasága, valamelyik biztosan a konyhára nyílt. A bútorokon látszott, hogy jómódú család lakhat itt, a padlód véges végig perzsaszőnyeg takarta. Egy hatalmas bárszekrény, tálalószekrény vitrinnel, tükörrel a tetején, Slamer tudta, hogy az Orchidea szalonból vásárolták a bútorokat, mégpedig az Elysse összeállítást.

-     Ülj már le! – mutatott a faragott székekre – Szólok Anitának – elindult felfelé a lépcsőn.

Slamer, vörös hajú angyalnak látta onnan lentről, aki az égbe szállt fel.